MENTORPROGRAM 2023-ban is

A MENTORPROGRAM  FARKAS VIKIVEL

MENTOR PROGRAM

A mentorprogramot azzal a céllal hoztam létre, hogy ezzel támogassam azokat, akik az önfejlesztésben ott tartanak, hogy szeretnének vállalkozást indítani.
(Meggyőződésem, hogy a vállalkozás az önfejlesztésünkben mindig egy új szintet hoz.)

A Théta Healing előtt évekig foglalkoztam online marketinggel, illetve weboldalkészítő, programozó végzettségem van, mégis a leglátványosabb bizonyíték a szakértelmemre a saját vállalkozásom, melyet teljesen egyedül építettem fel.

A PROGRAM

Minden érdeklődőnek biztosítok egy díjmentes, 20 perces online konzultációt, amely során megállapítjuk, hogy tudom-e segíteni az érdeklődő haladását, illetve szívesen dolgoznánk-e együtt.

Ha mindkettőre igen a válasz, a következő történik:

Az első konzultáción megbeszéljük, hogy mik a célok,
majd megtervezzük, hogy nagyjából milyen ütemben és milyen lépéseken keresztül fogunk haladni.
Ezután minden további konzultáción egy-egy lépéssel tovább haladunk, részletesen átbeszéljük a tennivalókat amiket a két konzultáció között érdemes elvégezni.

A folyamat gyorsaságát a jelentkező határozza meg. (A jelenlegi mentoráltak között van, aki hetente jár konzultációra, mások két hetente, vagy havonta, attól függően, ki milyen gyorsan szeretne haladni)

Milyen lépéseken keresztül haladunk?
A mentoráltakkal először tisztázzuk, hogy hol tartanak az üzletépítésben, mi van már kész, mi nincs.

Ha valaki a nulláról indul, az első a célok, tevékenység és célközönség meghatározása („Aki mindenkihez beszél, arra senki nem figyel” tartja a mondás, ezért érdemes egy speciális réteget célozni).

A tevékenység meghatározása általában nem feladat, mert ez az, amit mindenki tudni szokott eleve a tudása, felkészültsége, tapasztalatai alapján. Ezután csak formába kell önteni, meghatározni a hogyanokat.

Ha ezen túl vagyunk, jöhet az online jelenlét technikai felépítése, amit több lépésben valósítunk meg, és amihez részletes iránymutatást adok.
(Facebook oldal, weboldalkészítés a jogszabályoknak megfelelően)

Ezután átbeszéljük, hogy milyen stratégiával érdemes az adott üzletet építeni. Az első mindig a célközönség gyűjtése, hogy legyen kihez beszélni, azután el kell látni őket tartalmakkal, majd megkínálni fizetős szolgáltatásokkal vagy termékekkel.

Ezután, vagyis amikor már küszöbön vannak az első vásárlók, akkor következik csak a vállalkozói kiváltása, könyvelő keresése, vállalkozói forma meghatározása.

Abban az esetben, ha valakinek már van vállalkozása, csak nem úgy működik, ahogy szeretné, először átnézzük az egészet, azután meghatározzuk azokat a lépéseket, amikkel felturbózhatjuk az üzletét.

ÉV VÉGI LEHETŐSÉG

ÁRAK 2022 december 31-ig (januári időpontokra)
(Aki jelenleg tagja a mentorprogramnak, december 31-ig a szokásos áron vásárolhat tetszőlegees számú alkalmat.)

1 db 20 perces előzetes konzultáció: díjtalan
1 db 60 perces konzultáció: 10000 Ft
4 db 60 perces konzultáció: 35000 Ft  (megtakarítás 5000 Ft)
10 db 60 perces konzultáció: 89000 Ft  ( megtakarítás 11000 Ft)

ÁRAK 2023 január 1-től
1 db 20 perces előzetes konzultáció: díjtalan
1 db 60 perces konzultáció: 15000 Ft
4 db 60 perces konzultáció: 55000 Ft  (megtakarítás 5000 Ft)
10 db 60 perces konzultáció: 139000 Ft  ( megtakarítás 11000 Ft)

ÉRDEKLŐDÉS, IDŐPONTEGYEZTETÉS AZ INGYENES 20 PERCES KONZULTÁCIÓRA
Farkas Viktória: info@nincskanal.hu

Egy alkalom befizetése

HA MARADT MÉG KÉRDÉSED, ITT FELTEHETED

    Hozzájárulok az e-mail címem ideiglenes tárolásához.

    Az e-mail címed csak a válaszadásig tároljuk, azután töröljük.