Jóga mint démonidézés

Jóga mint démonidézés

A napokban felforrt az Internet a hírtől, hogy a Hit Gyülekezetének vezetője szerint a jóga démonidézés.
Mosolyognom kellett a híren, de tudom, hogy vannak, akiket ez felháborít vagy megijeszt, attól függően, hogy milyen módon kapcsolódnak a témához.
.
Egy kis ismeretterjesztéssel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mielőbb megemésszük ezt a kijelentést 🙂
.
Akik nem mozognak egyházi körökben, azok általában nem tudják, hogy igen sok keresztény felekezet tartja “ördögtől valónak” nem csak a jógát, de például a meditációt is. A különféle egyházak és felekezetek fórumain, Facebook oldalain jó kis szócsaták szólnak ezekről.
.
Nem is olyan régen, talán 1-2 évvel ezelőtt épp a Jezsuita rendet érték kisebb támadások amiatt, hogy a meditációt és a jógát ötvözik a Szent Ignáci -lelkigyakorlatokkal.
A téma tehát nem új, csak talán korábban még nem kapott ekkora hírverést.
.
Amikor egy ilyen téma szárnyra kap, annak mindig az az oka, hogy minél több embert késztessen arra, hogy átgondoljon egy ilyen kérdést és ezáltal egy fokkal tudatosabban élje meg a saját szellemi folyamatait.
.
Ezért ilyenkor érdemes hátralépni egyet, kiemelkedni a felkorbácsolt érzelmekből, és megnézni a nagyobb képet egy nyugodtabb, megfontoltabb belső hozzáállással.
.
A vallások és különféle vallásos gyakorlatok elképesztő változatosságban léteznek, és amióta világ a világ, jórészt szemben állnak egymással.
.
Azok viszont, akik a mélyebb összefüggéseket kutatják, akik nem elégednek meg a minket körülvevő illúzióvilág szemlélésével, azok óhatatlanul eljutnak ahhoz a felismeréshez, hogy egyetlen hatalmas akarat, egyetlen létező áll minden dolog mögött. Ahogyan ezt már évezredekkel ezelőtt is sokan tudták.
.

“Sokféle úton jönnek Énhozzám, s Én minden úton elébük megyek,
mert az ösvény, amelyen jönnek, minden irányból az Enyém.”
(Bhagavad Gítá – IV/11.) 

.
Érdemes emlékeztetnünk magunkat mindezekre, mielőtt túl nagy teret engednénk magunkban a bosszankodásnak. Mert semmi más nem történik , mint, hogy az egyik alkatrész nem ismeri fel azt, hogy a másik alkatrész is ugyanahhoz a géphez tartozik.
Nekünk, akik viszont felismerjük, nem érdemes energiát pazarolnunk az efféle vitákra.
.
A Hit Gyülekezetéről tudjuk, hogy egy keresztény felekezet, amely meglehetősen sajátságos karakterekkel rendelkezik, ami sokak szemében már fanatizmusnak tűnik. Egy magasabb szemszögből nézve ez is szükséges, és, hogy ez így van, arra az a bizonyíték, hogy sok ezer ember tartozik a követőik közé.
Tiszteljük meg őket azzal, hogy megengedjük nekik, hogy olyan úton fejlődjenek, amilyet választottak.
.
Ha pedig felbosszant minket egy ilyen kijelentés (hogy a jóga a démonidézés eszköze), akkor nézzünk magunkba, hogy hol van bennünk az a sérelem, az a bizonytalanság, az az érzékeny pont, amit ez a kijelentés megérintett.
.
MIÉRT VAN RENDBEN A JÓGA
.
Érdemes tudni azt is, hogy bizonyos okokból (amelyek kifejtése itt most túl hosszú lenne) az emberiség egy nagy része leginkább fizikai gyakorlatokon át képes megélni a spiritualitást.
Ilyen gyakorlat a jóga, amely egyébként csak a felületes szemlélő számára merül ki a testi gyakorlatokban. A jóga valójában a legkomolyabb és legősibb szellemi rendszerek egyike. Sőt, az “Ősi Bölcsesség” szerint a jóga útja a legtisztább Istenhez vezető út.
.
De ezt inkább fordítva mondom, úgy pontos: “az Isten elérésére való törekvés a legtisztább a szellemi utak közül, és csak ez nevezhető jógának”. Ez azért a jóga (és jógások) számára is feladja  a leckét, de én, mint az okkultizmus tanulója figyelmeztetésként kaptam ezt a kijelentést a tanítóimtól, amit úgy is mondhatunk, “minden olyan mágia, ami nem fekete, az szürke, és csakis a jóga tekinthető fehér mágiának”. Fontos, hogy ezt jól értsük, a jóga legmagasabb formájáról beszélek. Az, hogy valaki lejár egy jógastúdióba, és megtanulja a fizikai gyakorlatokat, az csak a valódi jóga előszobája. De mivel a jóga igenis rendelkezik ezzel a potenciállal, fontos megértenünk ezt, hiszen ennek fényében totálisan értelmetlenné válik a “hitgyülis” kijelentés.
.
De ilyen fizikai gyakorlat akár például a szúfik (iszlám vallás misztikusai) keringő, forgó tánca (lásd a “kerengő dervis” kifejezést). De bármely szakrális táncot is idehozhatunk, sőt megkockáztatom, hogy sok harcművészet is kiszolgálja a követői spiritualitás iránti szükségleteit.
.
Az ember test-lélek-szellem hármasságából mindhárom egyforma jelentőségű és mindhárom képes arra, hogy rajta keresztül kapcsolódjunk magasabb szellemi minőségeinkhez. 
Azok, akiktől távol állnak a testen át vezető spirituális utak, azok gyakran nehezen értik az ilyen testgyakorlatok jelentőségét. Szélsőséges esetben pedig elítélik, sőt támadják.
(Elárulom, tőlem is távol áll, de értem a szellemi hátterét, ezért beszélek erről.)
.
A keresztény egyházak és felekezetek jellemzője “ördögtől valónak” vagy “démoninak” titulálni az ilyesmit, ami manapság már inkább vicces, mint ijesztő.
.
(Megjegyzem, az is “megérne egy misét”, hogy mégis mit ért a Hit Gyülekezete “démon” alatt, és mik a démonok valójában, de erre sem térhetek ki most idő és hely szűke miatt. Mindenesetre én itt egy többemeletes félreértést látok.)
.
Érdemes visszanézni a vallások történetét is. Általában egy-egy vallás néhány ezer évig marad fenn, amíg az általa kiemelt tanításokat van kinek átadni. Ahogy kifogy az emberanyag (azok, akik számára még tud újat adni), a vallás eltűnik vagy beolvad egy új vallásba.
A kereszténység 2000 évig szinte változatlanul tartotta magát, de már megfigyelhető a hanyatlás, amit reformokkal még el tudnak odázni. Nem véletlen, hogy már a cölibátus intézménye is megremegett a Katolikus Egyházban.
Azok maradnak majd fenn legtovább, akik képesek megújulni, mint például a Jezsuita rend, amely a vallások közötti párbeszédre törekszik és amely az elmúlt években már nyitott a keleti tanok felé.
.
Nekünk egyéneknek a legfontosabb tanulság ebben a történetben (azon kívül, hogy nagy az Isten állatkertje) az, hogy hogyan érintett minket ez a hír. Ha kibillentünk az egyensúlyunkból, érdemes ránézni, hogy miért.
.
Egyébként pedig, amíg nem raknak máglyákat a körúton, engedjük meg nekik, hogy akkora sületlenségeket beszéljenek, amekkorát jól esik nekik 🙂
.
.


.

HA ÚGY ÉRZED, HOGY SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED: info@nincskanal.hu

IDŐPONT FOGLALÁS

.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal!