Akire a legtöbbet gondolsz, annak teremtesz

Néha érdemes ránézni, beleérezni, hogy kik azok az emberek, akikre a legtöbbet gondolunk. Ki az az ember, aki folyamatosan ott van az elménk hátterében, akire nem tudunk nem gondolni?  Lehet a gyerekünk, a szerelmünk, a szülőnk vagy egy barátunk. Ha a gondolati energiáink egy részét valaki folyamatosan lefoglalja, akkor az azt jelenti, hogy a teremtő energiáink egy része hozzá vándorol. Sokszor mondják nekem konzultációban, hogy például dolgoznak a pénzen és más valakinek lesz pénze, miközben az illető nem érzékel saját magán változást. Ez is az egyik tünete annak, hogy valamilyen szinten másokat magunk elé helyezünk azért, mert szeretjük őket. Alapvetően ezzel nincsen semmi baj. Amikor ezt már tudjuk magunkban tudatosítani, akkor ismerjük el, hogy teremtünk, működik a teremtőerőnk, csak most még nem magunknak teremtünk, hanem azoknak az embereknek, akikre többet gondolunk, mint saját magukra.

Mi lenne, ha egyszerre működhetne mind a kettő: magunknak is tudnánk teremteni, és másoknak is?

Talán gyakorolni kell, hogy egy picit emlékeztessük magunkat arra, amikor gondolatban másoknál időzünk, hogy saját magunkat is állítsuk be a sorba. Gondoljunk arra is, hogy saját magunknak mit adhatnánk meg, saját magunkért mit tehetnénk még, hogy mi is boldogabbak legyünk. Erre rá lehet szoktatni magunkat és onnantól kezdve, hogy elkezdtünk saját magunk számára fontossá válni, könnyűvé válik a teremtés önmagunk számára.

Annak, hogy sokat gondolunk másokra, van egy olyan hatása is, hogy átvesszük az ő valóságukat és azt működtetjük a saját életünkben. Tehát például valamelyik szerettünk azt hiszi, hogy bizonyos dolgokat nem engedhet meg magának, és ezért mi is hajlamosak vagyunk azokat a dolgokat elutasítani. Amikor kilépünk a másik valóságából és elkezdjük a saját valóságunkat teremteni, az nem azt jelenti, hogy kiléptünk a másik életéből.  Ha a másik valóságát teremtjük, akkor elfogadjuk azokat a korlátokat, amiket ő saját magára érvényesnek jelöl ki, azért, hogy számára ne legyen kényelmetlen az, hogy mi ezeken a korlátokon kívül, nagyobb szabadságban tudunk mozogni. Ez egy félreértelmezett tapintat, mert amíg mi tapintatosak vagyunk vele, hogy ő ne érezze magát kényelmetlenül, addig ebben a szűkös háttérben, korlátozásban tartjuk magunkat és őt is. Ha elkezdjük ezt a teret egy kicsit tágítani, akkor neki is lehetősége nyílik arra, hogy tudja a saját határait tágítani.

Amikor a változás megindul, megjelenik a világunkban, az sokszor félelmetes, mert a változás korábbi életeinkben, vagy szüleink, őseink múltjában rosszat jelentett, háborút, betegséget, bebörtönzést, stb. Ezek mind ott működhetnek a tudatalattinkban. Aki azt tapasztalja, hogy nehezen indulnak be a változások az életében, fogjon egy papírt és írjon le mindent, ami a változással kapcsolatban rossz lehet (változás = az a bizonyos rossz dolog: háború, támadás, vagyonelkobzás, szeretteink elvesztése, stb., ami csak eszünkbe jut), és ezeket tesztelje le izomteszttel. Ezáltal kiderül, hogy a tudatalattinkban ott van-e valamelyik program, és amelyik igen, azt oldjuk fel, mert addig nem tudjuk magunknak a változást megengedni, amíg abban hiszünk, hogy a változás valami miatt veszélyes.

Ezeket az egyenlőségjeleket fel kell oldani, és letölteni azt, hogy biztonságos változtatni, illetve tudatosítani, hogy mindig van választásunk. Ha valamit megváltoztattunk az életünkben, és megbántuk, nem tetszik, akkor azt is megváltoztathatjuk. Tehát nem dől össze a világ attól, hogy megváltoztattunk valamit és az rosszul sült el.  

Facebook élő

2021. 05. 24.