A bizalom a théta szemszögéből

 

Beharangoztam korábban, hogy a bizalomról fogok beszélni, mert ezt többen kértétek. Elsősorban a théta szemszögéből akarok róla beszélni, de akik nem thétások, azok számára is a pszichológiából az ősbizalom fogalma jól ismert. Ez egy olyan alapvető bizalom, ami az emberben már magzatkorában elkezd kialakulni, és ha minden rendben megy ennek a bizalomnak a kialakulásával kapcsolatban, akkor felnőtt korában egy alapvető bizakodó magatartással fog rendelkezni. Hinni fog abban, hogy a világ, az emberek jót akarnak neki. Ezen kívül az önbizalma is nagyobb lesz, mint annak, akinek sérült ez az ősbizalom. Szokták mondani, hogy az első pár évben alakul ki ez, és már akkor eldől, hogy kinek lesz ez a téma rendben és kinek nem. Már így az elején el akarom mondani, hogy sok módszerrel helyre lehet tenni ezt az ősbizalom témát. Thétával is aránylag gyorsan és könnyen. A bizalomra mindenhez szükségünk van, amin változtatni szeretnénk az életünkben.  Bármit akarunk thétával megváltoztatni, bármi miatt végezzük az önmunkát, ha a bizalom hiányzik bennünk, az olyan lesz, mint egy akna, ami bármikor meghiúsíthatja a terveinket. Ezért nagyon fontos erről a témáról beszélni.

 

Spirituális nézőpontból a bizalom a Teremtővel való kapcsolatunkhoz kötődik, illetve gyermekként a szülők testesítik meg számunkra a Teremtőt. Az önbizalom pedig a saját isteni minőségünkkel való kapcsolat függvénye.  A Teremtővel való kapcsolatunk millió módon sérülhet, nemcsak a magzatkori traumáinkon érdemes dolgozni. Akár korábbi életeinkben, akár az őseink tapasztalatai révén. Arról nem is beszélve, hogy egy magzatra nemcsak az édesanyja, meg a környezetében élő emberek hatnak, hanem bárki, aki rá gondol, és ezzel elültethet benne egy programot.  Bárki, aki gondolatban kapcsolódik ahhoz a babához, hat rá, és nem tudhatjuk, hogy mindenki jó érzéssel kapcsolódik-e, hiszen az emberek a saját sérüléseiken keresztül működnek. Ha valakinek tökéletes szülei voltak, mégis azt tapasztalja, hogy ott van benne ez a bizalmatlanság érzés, akkor gondoljon ezekre az okokra is.

 

Amikor helyre tesszük ezt a bizalmatlanság érzést, meggyógyítjuk, letöltjük, hogy mi a Teremtő nézőpontjából a bizalom, és milyen élni úgy, hogy rendelkezünk ezzel az érzéssel, nagyon gyorsan – talán hetek, pár hónap is elég hozzá – a bizalom akár tökéletesen helyreállhat. Akkor az ember azt tapasztalja, hogy egyre kevesebb dolog tudja megijeszteni, egyre kevesebb dolog tudja kibillenteni a lelki egyensúlyából, egyre kevesebb dologtól fél, és egy alapvető bizalommal fordul az embertársai felé, már nem ellenségnek tekinti őket. Nagyon szomorúnak tartom, amikor saját embertársainkat ellenségnek tartjuk. Ennek az alapvető oka a bizalom hiánya, sérültsége, ettől az ember azt érzi, hogy a világ ellene van, a többiek ártani akarnak neki, és fenyegetve vagy kiszolgáltatva érzi magát a világ kénye-kedvének.

 

Tehát a bizalom nagyon sokféle helyen sérülhetett meg. Thétával mindig úgy dolgozunk ezen, hogy abból indulunk ki, amit érzünk. Ha valaki ezen dolgozni szeretne, nézzen rá arra, hogy ez milyen érzés neki. Mi a legrosszabb ebben, hogy azt hiszi, hogy nem bízhat az emberekben, a világban, a Teremtőben vagy az életben úgy általában? Mi a legrosszabb érzése? Rá milyen hatással van, hogy van benne egy bizalmatlanság a világ felé, milyen érzés ez? Itt megjelenhet a kiszolgáltatottság, az elhagyatottság, a magányosság, a fenyegetettség érzése, és sok más. Ezek mentén érdemes mindig tovább ásni.

 

A fő célunk a thétával, hogy tudjunk változtatni az életünkben azokon a dolgokon, amikben nem érezzük jól magunkat. Viszont amikor bizalmatlanok vagyunk, akkor abban hiszünk, hogy a világ nem fog segíteni, az emberek nem fognak támogatni minket, és nekünk ez nem fog sikerülni. És mivel ebben hiszünk, ezért ezt tanúsítjuk, és mindig azt teremtjük, amit tanúsítunk. Ezért is rettenetesen fontos a bizalmat önmagunkban helyreállítani, mert a teremtő képességünkkel mindazokat a dolgokat hívjuk életre, amiket tanúsítunk, és azokat a dolgokat tanúsítjuk, amiben hiszünk, de a bizalmunk szintje meghatározza, hogy miben tudunk hinni és miben nem.

Ha nincs bennünk bizalom, akkor is megkapjuk a mi kis bizonyítékainkat a külvilágból, csak ezek a bizonyítékok azt fogják alátámasztani, amiben mi hiszünk.

2021. 12. 06

Facebook élő