Könnyedség a teremtésben

 

Sok tapasztalat gyűlt össze a „Könnyedség a teremtésben” anyagom kampánya alatt és ezekről szeretnék egy kicsit beszélni. Nagyon nagy érdeklődés volt az anyag iránt, és én ezt megértem, mert akik komolyan foglalkoznak önmagukkal, azok gyakran túlfeszítik ezt az egészet, és belefáradnak. Kell az embereknek időnként egy kis könnyedség, hogy pihenhessenek, lazulhassanak.

 

Miközben ment ez a kampány, azok, akik vásároltak tőlem gyakran feltettek nekem még néhány kérdést, mielőtt a végső döntésüket meghozták, vagy amikor már megvették a terméket. Ezek a kérdések nagyon sok mindenről árulkodtak. Olyan is volt, aki sokat küzdött magával a vásárlás folyamatával. Az ő nézőpontjából úgy tűnt, mintha a weboldalon technikai hiba lenne, és ez akadályozná meg őt a vásárlásban. Közben én láttam, hogy neki nem megy a vásárlás, de mindenki másnak igen. Erről azért akarok beszélni, mert azt a jelenséget, amikor vásárlás közben mindenféle technikai problémák adódnak, elakadunk, kivétel nélkül mindig a tudatalatti blokkjaink okozzák. Ha van egy rendszer, ami nem működik, az senkinek sem működik, nem csak pár embernek.

 

Amikor valaki vásárolni próbál és nem sikerül, javaslom, hogy nézzen rá thétában, hogy mi az a blokk, ami akadályozza őt a fizetés folyamatában. Sokszor meg sem találják igazából az okot, de az, hogy ránéznek, tudatosítják, hogy ők tényleg vásárolni akarnak, már önmagában megoldja a problémákat. Felszabadul ez a helyzet és mindjárt nincs technikai probléma, olajozottan működik minden. Amikor valamit meg akarunk venni, azok a gondolatok, amik bennünk közben lezajlanak, kihatással lesznek a vásárlás folyamatára és nagyon komoly belső blokkokat okozhatnak. Nagyon egyszerű a megoldás: tudatosítani kell, hogy mit ér meg nekünk az a dolog, amit vásárolni akarunk. Fontos az intuíciónkra hallgatni, megkérdezni magunktól, hogy ez az anyag tovább segít ebben a pillanatban az utunkon, vagy nem. Ha nem érezzük azt, hogy ez segíteni fog, akkor arra fölösleges pénzt kiadni. Viszont, ha azt érezzük, hogy igen, hogy megjelent egy lehetőség, amit mindenképpen igénybe kell vennünk, akkor érdemes tudatosítani, hogy jött intuícióból valami, ami segíthet az utunkon. Az jelzi, hogy valaki készen áll-e arra, hogy ez a dolog segítse az útján, hogy ki tudja vagy ki akarj-e fizetni. Ha valamit nem tudunk kifizetni, akkor abban a pillanatban még nem is állunk rá készen. Az, hogy előteremtjük rá a pénzt olyan, mint egy vizsga. Azzal bizonyítjuk be az Univerzumnak, hogy már készen állunk rá. Ezért amikor pénzt adunk ki valamiért, akkor legyen egy elismerés önmagunk felé, amiért elő tudtuk az árát teremteni, mert ez a képesség már valamilyen szinten érdemessé tesz minket arra, hogy megtehessük a következő lépést akár az anyagi, akár bármilyen más témában is.

 

Vannak dolgok, amiket magunkban meg kell oldani, mielőtt szintet léphetnénk. Ha egy önfejlesztő anyag szintlépést idézne elő, ahhoz előtte le kell rendezni magunkban azokat a dolgokat, amelyek az előfeltételei annak a szintlépésnek. Ez olyan, mint amikor az iskolában le kell tenni bizonyos vizsgákat ahhoz, hogy továbbmehessünk. Amikor valaki elő tudja teremteni az árát valaminek, és oda is tudja adni, akkor ott van benne a megengedés, meg az a bizalom, hogy kiadja azt a pénzt, mert ugyanakkora vagy még nagyobb értéket kap érte cserébe. Emellett ott lehet az elismerése is annak, hogy megteremtette magának ezt a szintlépési lehetőséget. A legtöbbeknél, akik megvették az anyagot, annak tudatosítása hiányzott, hogy intuícióból döntöttek úgy, hogy ez az anyag segíteni fog és ezért mindenképpen meg fogják venni.  Volt olyan is, akinek sehogy nem akart összejönni a vásárlás, de nem volt hajlandó feladni és végül sikerrel járt. Elképesztő hajthatatlansággal törekedett arra, hogy megszerezze magának.

 

Ez a hajthatatlanság, mikor semmi nem állhat az utunkba az, ami sikerre fog vinni akár az anyagi helyzet megváltoztatásában, akár bármi másban.

 

2021. 08. 23.

Facebook élő