Pár gondolat a manifesztációról

 

Az utóbbi hetek konzultációi kapcsán a manifesztációval kapcsolatban jelent meg bennem egy pár gondolat, amit meg akartam osztani, különösen mivel nemrég volt egy olyan saját manifesztációm, ami belekapcsolódik a témába.

Szükségünk volt kerti bútorra, de ami nagyon tetszett az nagyon drága volt, egyszerűen az én valóságomban nem volt jelen, hogy ilyen rengeteg pénzt kerti bútorra kiadjak. Itt csak erről van szó: ami a valóságunkban van, az tud megjelenni, azt tudjuk befogadni az életünkbe. Azt, hogy mi van benne a valóságunkban érdemes tanítgatni magunknak, mert az egész csak azon múlik, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk a pénznek.

Visszatérve a kerti bútorra, keresgéltem, de aztán feladtam, elengedtem ezt az egészet, és csak utoljára jutott eszembe, hogy mi lenne, ha megkérném a Teremtőt, hogy intézkedjen. Jó lenne, ha elsőre jutna eszünkbe, mert akkor sok küszködéstől megkímélnénk magunkat. Végül egyik reggel manifesztáltam, aznap elmentünk a kertészetbe, és ott volt a számunkra legtökéletesebb kerti bútor. Érdekes módon, amikor a tökéleteset megtaláltuk, már nem számított a pénz. Nagyon meglepett, hogy ilyen módon és ilyen villámgyorsan teljesült ez a manifesztáció, és ez egy nagyon jó példa arra, hogy beszéljünk arról, hogy hogyan zajlik a manifesztálás.

 

Sokakban van egy olyan tévképzet, hogy amikor manifesztálunk, varázsolunk, akkor valamilyen elképzelhetetlen módon fognak a dolgok megvalósulni, nekünk csak ülni kell és várni, de az esetek 99%-ában teljesen hétköznapi módon valósulnak meg a manifesztációink. Ebben óriási szerepe van annak, hogy az egész témakört, amin annyit gondolkodtunk, feladjuk a Teremtőnek, vagy pedig rászokunk erre a fajta belső működésre, hogy már nem is agyalunk, nem is küszködünk, hanem egyből feladjuk a Teremtőnek megoldásra a feladatot. Ez egy olyan megengedő belső magatartást eredményez, amelyben megérkezhetnek hozzánk a dolgok, és ebben a megengedésben elsimulnak a belső akadályok.

 

Ha jól manifesztálunk, akkor az egészet feladjuk a Teremtőnek, megkérjük,hogy oldja meg úgy, hogy abban benne legyenek az eddigi elképzeléseink, de ugyanakkor mellette megengedjük azt is, hogy a Teremtő hozzon valami más megoldást, mint amit eddig el tudtunk volna képzelni, lepjen meg minket valami sokkal klasszabbal, mert jobban ismer minket, mint mi saját magunkat.

Kinézünk magunknak valamit azokból a dolgokból, amiket az élet kínál, és amiről el tudjuk képzelni, hogy az a legjobb nekünk, de ha nem engedjük meg a Teremtőnek, hogy mutasson valami jobbat, akkor soha nem jövünk rá, hogy kategóriákkal jobbat is kaphattunk volna. Ezért annyira fontos a megengedés. Ez a mi érdekünk, mert akkor tudnak még nagyobb csodák történni, ha el tudjuk engedni a ragaszkodásainkat az elképzeléseinkhez.

Nem kívülről kell várni egy teremtésnél, hogy megoldás szülessen, mert ha van már egy elképzelésünk, azzal kizárunk minden mást.

 

Bármit manifesztálunk, fontos azt észrevenni saját magunkban, hogy milyen elképzeléseink vannak most jelen pillanatban arról, hogy milyen utakon valósulhat meg az a kérés. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez egy elképzelés, egy fix nézőpont bennünk, ami megköt minket, és minden mást kizár.

Amikor észreveszi valaki a fix nézőpontjait, például párkapcsolatot manifesztál, és azt a feltételt szabja, hogy le kell fogynia 10 kilót ahhoz, hogy megkaphassa, írja össze ezeket egy listába és kérje a Teremtőt, hogy ezeket mindet vigye a fénybe, mert ha valamilyen megoldásra határozottan nemet mondunk, akkor nem vagyunk megengedésben.

A kötött, fix nézőpontok meg fogják akadályozni azt is, hogy bármilyen más módon megkapjuk, amit manifesztálunk.

 

Facebook élő

2021. 06. 14.