Az önálló gondolkodás és a vírus összefüggései

Az önálló gondolkodás és a vírus összefüggései

Az önálló gondolkodás és vírus összefüggései

 

Mindenekelőtt arra szeretnék megkérni mindenkit, hogy nézzünk magunkba: mennyire hagyatkozunk mások véleményére?  Mennyire ütközünk meg azon, ha az nem egyezik a miénkkel, vagy egy ponton eltér?  Ez mennyire billent ki bennünket? Mert, ha kibillent, akkor az azt jelenti, hogy arra az emberre támaszkodtunk és nem a saját erőnkre. Semmi baj nincs azzal, ha nem értünk egyet. Attól függetlenül én a saját nézőpontomból lehetek hiteles. Ha valaki olyasmit mond, amivel nem értünk egyet, és ettől felháborodunk, az önuralmat elveszítjük, akkor érdemes magunkba nézni, hogy mennyire támaszkodtunk rá. Mennyire kerestük nála a biztonságot?

 

Sok ember úgy éli az életét, hogy nincsenek biztonságos kapaszkodói, és próbál keresni magának, de a biztonságos kapaszkodó soha nem lehet egy másik ember. Nem azért, mert nem megbízható, hanem mert a saját útját járja. Biztonságos kapaszkodó csakis az lesz, amit a fejünkben helyre teszünk. Amíg azt hisszük, hogy a másikkal van a baj, addig tévúton járunk, addig nem tudunk változtatni. Amikor azt hisszük, hogy a másik készülékében van a hiba, kiadjuk az erőnket, onnantól már nem mi irányítunk. Tudom, hogy nehéz tudomásul venni, hogy mindent mi okozunk magunknak, de amíg ezt nem tudjuk meglépni, nem tudunk változtatni. Nem azért kell elhinnünk, hogy mi okozunk mindent, hogy mártírszerepbe helyezzük magunkat, hanem azért, mert csak ebből a pozícióból tudjuk megváltoztatni a dolgokat.

 

A járvány esetében is már átbeszéltük és sok más forrásból hallhattuk, hogy mi vezet oda, hogy valaki elkap egy vírust. Alapvetően az alacsony rezgésszint vezet ide, illetve alacsony rezgésszintű érzések táplálása, őrizgetése magunkban, mint például a félelem, pánik, mások hibáztatása, áldozati minták, stb. Van azonban még egy nagyon érdekes jelenség, ami ahhoz vezethet, hogy vírusok „áldozatai” legyünk. Az önállótlan gondolkodás a legjobb táptalaja a vírusoknak. Ezért is volt a középkorban olyan sok vírus, nem csak a higiénia miatt, hiszen előtte is voltak nagyon rossz higiénés viszonyok és nem voltak járványok. A középkorban ez azért volt annyira súlyos, mert az emberek gondolkodása tömeggondolkodás volt.  Az egyéniség, az egyéni gondolkodás, a független gondolkodás nagyon ritka volt. Egy- egy olyan személyre volt jellemző, aki ki is emelkedett ezáltal a tömegből, egyházi vezetők, uralkodók vagy felfedezők. Rajtuk kívül a tömeg egy irányba ment és ez a gondolkodásmód teremtett egy olyan közeget, ami lehetővé tette, hogy a vírus terjedjen. A 19. század elején elkezdtek egyre inkább egyénivé, egyedivé válni az emberek, egyre gyakoribb volt az egyedi gondolkodás.  Az emberek elkezdtek tanulni, az oktatás beindult és mindez lehetővé tette, hogy egyre egyedibb módon kezdjünk el gondolkodni. A tömeg elkezdett felbomlani egyénekre és kisebb esélye lett annak, hogy egy vírus nagyobb pusztítást végezzen. Amikor egy vírus elkezd terjedni, akkor van egy általános gondolkodási beállítódás, ami tömegekre jellemző.

 

Az önállótlan gondolkodás mellett az is érzékennyé tesz minket a vírusra, ha nagyon intenzíven bekapcsolódunk bármilyen gondolatáramlatba, legyen az akármennyire jó, vagy ha erősen kötődni kezdünk csoportokhoz, és azonosítjuk magunkat velük. A társadalomban való életben szinte elkerülhetetlen valamilyen módon ebbe belecsöppenni, és csak próbálkozhatunk, hogy minél önállóbban gondolkodjunk, minél egyedibben, minél kevésbé fogadjunk el gondolatokat a külvilágból ellenőrizetlenül. Amikor csatlakozunk egy gondolati áramlathoz, azonnal érzékennyé tesszük magunkat, akár például a vírussal szemben is. Ezek az érzések lehetnek olyanok is, mint rokonszenv vagy együttérzés. Minden olyan érzésre érdemes ránézni, ami a normálistól eltér bármelyik irányba, ami egy nyugodt belső állapottól eltér akár pozitív, akár negatív irányba.

 

Ezek az energiák, amik működnek évtizedek óta, de most nagyon felerősödtek az utóbbi években, mind az egyéni gondolkodásra szorítanak rá minket. Arra, hogy egyre inkább elszakadjunk a megszokott gondolathullámoktól és elkezdjük felfedezni, hogy mi az, ami számunkra igaz, ami számunkra fontos és a saját egyéni útjainkon elkezdjünk járni. Ez nem azt jelenti, hogy elszeparálódunk másoktól, hiszen másokkal együttműködve, összefogva ugyanúgy járhatunk a saját egyedi utunkon azon a közösségen belül. Az emberiséget mindig is az vitte előre, hogy össze tudott fogni.

 

2021.11.29.

Facebook élő

A betegség, mint menekülés

A betegség, mint menekülés

A betegség, mint menekülés
.

Annál a kevés embernél, akik azzal a problémával jöttek hozzám, hogy fizikai betegségük van, nagyon érdekes hasonlóságokat fedeztem fel.  Ezért akarok beszélni arról, hogy általában mire használjuk a betegségeket.
.

Nagyon sokszor az emberek áldozatnak érzik magukat, amikor megbetegednek, mert nem ismerik azt a folyamatot, ahogy egy betegség kialakul. A betegségre úgy gondolunk, mint egy ránk leselkedő dologra, amiről csak remélni tudjuk, hogy elkerül minket. Annak, aki betegségeken dolgozik, azt kell önmagában tudatosítania, hogy a betegségeket mi hozzuk létre, mi teremtjük őket a testünkbe. Bármilyen betegségről legyen szó, egy enyhe lefolyású vagy pedig valamilyen súlyos betegségről, mi teremtjük. A nézőpontjainkkal, a meggyőződéseinkkel teremtjük, de a théta konzultációban gyönyörűen megmutatkoznak, hogy konkrétan milyen nézőpontokkal. Nagyon sok embernél van egy olyan nézőpont, hogy bizonyos dolgok elől csak akkor tud elmenekülni, ha beteg. Már iskolás korunkban megtanultuk, hogy csak akkor maradhatunk otthon, ha betegek vagyunk. A munkával ugyanez a helyzet. Nagyon sokszor egyszerűen azért hozunk létre betegségeket, hogy bizonyos helyzetek elől meneküljünk. Általában a kisebb, könnyebb lefolyású betegségek csak arról szólnak, hogy pihenésre van szükségünk, besokalltunk, szeretnék egy picit lazítani, egy picit otthon maradni. Van, amikor olyan dolog elől szeretnénk menekülni, ami valamiféle önfejlesztést vagy fejlődést igényelne tőlünk, azt, hogy meglépjünk bizonyos dolgokat. Például hogy tudjunk és merjünk felelősséget vállalni, vagy tudjunk és merjünk döntéseket hozni. Ha túlságosan nehéznek érzi valaki ezt a feladatot, vagy nem jön be hozzá elég energia, ami őt átsegítené ezen, például nem érzi azt, hogy szeretve van, vagy megbecsülve van, akkor annyira kimerülnek az energiái, hogy nem akarja tovább csinálni. Nem is mer szembenézni sokszor az ember azzal, hogy nem akarja tovább csinálni és létrehoz magában egy betegséget, mert az ki fogja őt emelni ebből a helyzetből így vagy úgy.
.

Ezt nagyon szomorúan tartom abból a szempontból, hogy egyszerűen a nézőpontjaink okozzák ezt. Tehát ha azt hisszük, hogy nem maradhatunk távol a munkahelytől, csak akkor, ha betegek vagyunk, és kizárólag az lehet mentség számunkra, akkor ezen érdemes dolgozni. Megnézni, hogy tényleg ezt hisszük? Ha csak bevettük, akkor ezt gyorsan ki tudjuk dolgozni magunkból és meg tudjuk tanítani magunknak, hogy nyugodtan adhatunk magunknak pihenőnapokat. Van, hogy kapcsolódnak hozzá súlyosabb tartalmak is. Például azt gondoljuk, hogy akkor vagyunk szerethetőek, akkor fogad el minket a világ, ha sokat dolgozunk és még akár betegen is bemegyünk. Ilyen esetekben komolyabb munkára van szükség, mert előfordulhat például, hogy gyerekkorában az emberrel azt hitették el, hogy csak akkor szeretik, ha nem okoz gondot, nincs vele baj. Ilyenkor felnőttként is magára erőlteti azt, hogy akkor is dolgozzon, ha beteg, vagy amikor végképp ki van merülve akkor is 120-150 százalékot akar teljesíteni minden területen.
.

Amikor az ember kidolgozza ezeket a programokat, azt tapasztalja, hogy elkezdi saját magát jobban tisztelni, becsülni, szeretni, önmaga felé egyfajta megértést és kedvességet tanúsítani. Ahogy ezt megengedi magának, a környezete is elkezdi megengedni neki. Erre érdemes ránézni, mert van, aki nagyon súlyos betegséget létrehoz magában azért, hogy ne kelljen túlvállalnia magát.
.

Van egy alapvető dolog, amit észre kell venni: változik a világ. Ma már nem úgy van, mint akár 20 vagy 30 évvel ezelőtt, hogy feltétlenül kell egy jó szakma, arról papírok, lehetőleg rengeteg papír, meg ajánlások, referenciák, stb., munkaidő után túlórázni kell, amit persze nem fizetnek ki, csak azért kell csinálni, hogy jók legyünk a főnöknél. Ma már erre nincs szükségünk, csak annak, aki azt hiszi, hogy csak így lehet boldogulni. Érdemes meglátni azt, hogy rengeteg más lehetőség van. Ma már letehető hitrendszerek, hogy csak kemény munkával lehet pénzt keresni, vagy csak fáradtságos munkával lehet igazi értéket teremteni. Választhatunk olyan munkát, ami nekünk örömet okoz és még sokkal többet is fizetnek érte, mint a korábbi munkáinkban. Ha bármi nem tetszik a munkánkban, akkor tudatosítsuk magunkban, hogy nem kell ezt csinálni.
.

Kezdjünk el dolgozni azon, hogy meg tudjuk engedni magunknak, hogy olyan munkánk legyen, ahol nem kell ilyen dolgokkal foglalkoznunk,és nem kell halálos betegséget létrehozni magunkban azért, hogy pihenhessünk vagy szabaduljunk egy helyzetből.

A betegség, mint menekülés

2021.11.22.  Facebook élő

Ha az ingyenes anyagok nem segítenek, a fizetősek sem fognak

Ha az ingyenes anyagok nem segítenek, a fizetősek sem fognak

Ha az ingyenes anyagok nem segítenek, a fizetősek sem fognak
.

 

Egy részletet osztok meg a 2021. szeptember 20-án tartott élő bejelentkezésemből.
.

Nemrég egy olyan üzenetet kaptam, amire akár nagyon kemény hangon is válaszolhattam volna, és itt az élőben is nagyon kemény hangon reagálhatnék rá. Itt látszik a választás szabadsága. A tudatalatti programjaink 98%-ban meghatározzák azt, hogy hogyan tudunk reagálni egy ilyen üzenetre. Amíg a tudatalatti programjaink rabjai vagyunk nem is tudunk másként reagálni.
.

Ha kidolgozzuk magunkból a témával kapcsolatos programjainkat, azok már nem rángatnak madzagon. Megjelenik a választásnak ez a fajta szabadsága: én dönthetek arról, hogy hogyan reagálok. Ebben az esetben felfoghatom együttérző módon ezt a történést, és fel foghatnám úgy is, hogy a szívemben együttérzek az üzenet írójával, de azt tartanám helyesnek, hogy itt most keményen rendre utasítsam, mert az jönne intuícióból, hogy ezzel segítenék a legtöbbet. Amikor a választás szabadsága jelen van, akkor ezt megengedhetem magamnak, megtehetem azt, hogy rendre utasítom, anélkül hogy bennem indulat lenne, de ő érezni fogja ennek az erejét és ez hatással lesz rá. Most nekem az jött intuícióból, hogy itt a megértés és a helyzet bizonyos vonatkozásaira való rávilágítás lesz az, ami segít. Az üzenet írójának is, és mindazoknak, akik hasonlóan érzik magukat.
.

Amikor valaki azt mondja magáról, hogy ő szegény vagy csóró – mert ez a szó is szerepelt ebben az üzenetben – beskatulyázza saját magát. Rettenetesen fontos, hogy hogyan beszélünk magunkról. Ha azt mondjuk magunkról, hogy csóró vagy szegény vagyok, ezzel bekorlátozzuk a lehetőségeinket.  Ha én, mint Theta Healing konzulens elhiszem azt, hogy a másik csóró vagy szegény, és támogatni kezdem, azzal pont azt tanúsítom, hogy ő szegény és bebetonozom ebbe az állapotba. Nekem tilos elhinni a másikról, hogy szegény, ha én őszintén segíteni akarok. Mert ha elhiszem, akkor megerősítem, hogy ő szegény és ezzel hozzájárulok ehhez az állapotához. Én ezt nem tehetem meg és nem is fogom megtenni, úgyhogy senkit nem fogok támogatni, aki azt mondja magáról, hogy ő szegény.
.

Én intuícióból mindig mindenkit támogatok, amikor jön erre egy jelzés, hogy mikor és mit kell adnom. Tavaly advent idején volt egy nagy kedvezményem a konzultációk árából, amit több mint 60 ember igénybe vett. Több mint száz, egyenként egy órás videóm van fent a Facebook-on, ingyenesek. Ott vannak a YouTube- on a videóim, a SoundCloud-on a hanganyagaim, meditációim, a weboldalamon a gyakorlataim. Elképesztő mennyiségű ingyenes anyag.
.

Én magam is ingyenes anyagokból építettem fel a vállalkozásomat, mert nem tudtam megvenni a tanfolyamokat, a képzéseket, a könyveket. Amikhez ingyen hozzá tudtam férni, azokból kiszedtem minden információt és elképesztő mennyiségű információ van az ingyenes anyagokban is. Itt az a kérdés, akarjuk-e a változást, akarjuk-e megtalálni a megoldásokat.
.

Ha úgy érzi valaki, hogy az ingyenes anyagokból nem kap semmit, az ingyenes anyagok számára nem segítenek, akkor neki a fizetős sem fog segíteni, pénzkidobás lesz. Mert ott nem az anyagokkal van a baj, hanem a befogadóképességével, azzal, hogy valamit még nem tud megengedni magának. Ilyenkor a legegyszerűbb kérdés az, hogy mitől tartok, mi baj történhet velem, ha megengedem magamnak a változást? Mi lenne a legrosszabb abban, ha lenne pénzem és bármit megvehetnék? Mire használom azt a helyzetet, amikor nem tudok megvenni magamnak semmit és ezért elhiszem, hogy emiatt nem tudok fejlődni? Ez nem igaz, ezt csak elhisszük. Én senkinek nem hiszem el, mivel a saját bőrömön tapasztaltam, hogy teljesen ingyenes anyagokból egy komplett, jól működő, jövedelmező vállalkozást fel lehet építeni. Fel tudtam magam szabadítani, nem kell munkát vállalnom, nincs főnököm. Ha ezt teljesen ingyenes anyagokból meg tudtam csinálni, bárki más is meg tudja csinálni.
.

A kérdés, hogy akarja-e.

Ha az ingyenes anyagok nem segítenek, a fizetősek sem fognak

2021. 09. 20. Facebook élő

A humor, mint isteni erény

A humor, mint isteni erény

Beszéljünk a humorról.
A járvány kitörése óta százával, ha nem ezrével születnek a mémek és különféle viccek a vírusról, a kormányokról, és az emberek viselt dolgairól az adott helyzetben.
Bár legtöbben csak nevetünk rajta, tucatjával érkeztek a kommentek, hogy „ez nem vicces”, meg, hogy milyen tapintatlanság a vírussal viccelődni.
.
Szuper téma egy kis önmunkához.
Annak, aki nem tudja, elmondom, hogy A HUMOR AZ ERÉNYEK EGYIKE, azaz Isten egyik aspektusa, megnyilvánulási módja.
.
A tökéletes humor, amit majd egyszer elérünk, senkit sem sért, soha nincs mások kárára és mindenki számára vicces. Na de mi tökéletes ezen a földön?
.
Mégis a Théta Healing arra tanít minket, hogy ahol minket valami érzékenyen érint, ott nekünk van valami sérülésünk, amivel dolgozni kell.

A HUMOR SEGÍT ELVISELNI ÉS MEGOLDANI A HELYZETET

Fontos tudni azt is, hogy a humor az úgynevezett „megküzdési stratégiák” egyike, amivel az emberek a stresszes helyzeteket kezelik. Szakemberek szerint ráadásul a legérettebb stratégiák közé tartozik.
.
Amikor viccet csinálunk valami ijesztő és komoly dologból, eltávolítjuk magunktól, kisebbé tesszük, akkorává, amivel már képesek vagyunk megküzdeni.
.
Aki egy ilyen vészhelyzetben képes megőrizni a humorát, az fölé emelkedett a problémának. Tudja és megérti, hogy nagy a baj, de NEM ENGEDI, HOGY EZ LEBÉNÍTSA őt.

MESÉK

Népmesékben is előfordul, hogy a gonosz lényeket a főhős kigúnyolja, nevetség tárgyává teszi, és azok emiatt elmenekülnek.
Hasonló jelenség a Harry Potterben kiválóan ábrázolt „mumus”, amit azzal lehetett legyőzni, hogy valami vicces dologgá átváltoztatták, aztán kinevették.
A legprofibb horror történetekben is rendszeresen ezt az eszközt választják a szerzők. Az egyik leghíresebb ilyen történet Stephen Kingtől az „AZ” című regény. A főgonosz ebben egy szuperintelligens földönkívüli létforma, ami világokat képes elpusztítani. Egy csapat gyerek győzi le, méghozzá humorral.
.
(Ne gondoljuk, hogy ezek légbőlkapott ötletek. Akik kicsit is jártasak az okkultizmusban, és bepillantottak az élet rejtett működésébe, azok felismerik azt, hogy a szerző „tud valamit”.)
.
A humort Vianna Stibal a Théta Healing megalkotója is az erények közé sorolja.
.
Ha úgy érzed, hogy nem teljesen értesz mindenféle humort, az normális, hiszen mindenki a műveltsége, lelki alkata és ízlése szerint más-más fajta humort tud értékelni.

„Semmi nem tárja fel jobban egy ember jellemét, mint az, hogy min tud nevetni.”
Goethe

ÖNMUNKA A HUMORRAL

Ha van olyasmi, amin nem tudsz nevetni és nem szereted, ha viccelődnek vele (pl. a vírus, vagy Jézus vagy bármi), akkor ez remek lehetőség egy jó kis önásásra. Nézd meg, mikor hitted el, hogy a humor ártalmas, vagy illetlen. Nézd meg azt is, hogy az adott dolog (amin nem tudsz nevetni), milyen formában kapcsolódik a te személyes életedhez, hol sérültél, milyen traumád volt ezzel kapcsolatban, és gyógyítsd ezeket.
.
Ha szeretnéd, hogy a lehető legtisztábban jelenhessen meg a humor az életedben, segítve és támogatva az utadat, menj fel a 7-es síkra az alapmeditációval és töltsd le magadnak a következőket:
(Alapmeditáció: https://soundcloud.com/viktoria-farkas-788236948/theta-healing-alapmeditacio)
.
Tudom, mit jelent a humor a Teremtő legmagasabb nézőpontja szerint.
Tudom, milyen érzés, lehetséges és biztonságos a humornak teret engedni az életemben.
Tudom, hogy a humor megengedhető számomra, és mások is megengedik nekem.
Tudom, hogyan használjam a humort a legjobb, legmegfelelőbb módon.
Tudom, hogyan használjam a humort anélkül, hogy azzal másokat sértenék.
Tudom, milyen érzés, lehetséges és biztonságos, hogy jó humorérzékkel rendelkezem.
Tudom, milyen érzés, lehetséges és biztonságos, hogy a humor emel és segít a tisztánlátásban.
Tudom, hogyan éljek anélkül a minta nélkül, hogy a humor nem helyénvaló.
Tudom, hogyan engedjem meg magamnak a humort.
Tudom, mikor engedjem meg magamnak a humort.
Tudom, milyen érzés, lehetséges és biztonságos, hogy a humorral egy isteni erényt gyakorolok.
Tudom, milyen érzés, lehetséges és biztonságos beengedni a vidámságot és játékosságot az életembe.
Tudom, hogyan engedjem be ezeket.
Tudom, mikor engedjem be ezeket.
Tudom, milyen érzés, lehetséges és biztonságos, hogy mindig én választom meg a kedélyállapotomat, és dönthetek úgy, hogy vidám leszek és lelkes, függetlenül a külső körülményektől.
Mutassa meg a Teremtő, hogy mindez lehetséges, biztonságos, megengedhető számomra és megengedhetem magamnak, és, hogy mindez már most működik az életemben.

HA ÚGY ÉRZED, HOGY SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED: info@nincskanal.hu

IDŐPONT FOGLALÁS

.
.


.
.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal!

Tudatos változás

Tudatos változás

Január eleje, különösen a teliholddal induló időszak ritka égi együttállásokat és ezáltal sorsfordító energiákat hozott.
Különleges bolygóállások vannak és ezáltal erőteljes energiák érkeznek most, hogy segítsenek egy-egy nagyobb lépést megtenni az életünkben.

Ha szeretnél tudatosan részt venni ebben a folyamatban, most ülj le egy papírlappal és egy tollal és válaszolj írásban ezekre a kérdésekre:


– Mi az a kellemetlenség, rossz gondolat, zavaró körülmény, amitől már régóta szeretnél megszabadulni?
– Mik azok a fájdalmas gócpontok az emlékeid között, amiket még gondolatban is kerülsz?

Tisztázd le világosan, és kérj hozzá „égi támogatást”, hogy meggyógyuljon, és távozzon az életedből. Használd a szokásos gyakorlataidat, meditációidat, vagy használd a  Théta Healing technikát a folyamathoz (elengedés, megbocsájtás, gyógyítás feltétel nélküli szeretet által).


– Mire vágysz a legjobban, mi az amiről egész életedben álmodoztál?
– Milyen az az ideális élet, amit élni szeretnél?
– Mik azok a körülmények, élmények, változások, amik meghoznák számodra a valódi szabadság érzését?

Tisztázd ezeket, írd le világosan és ehhez is kérj „égi támogatást” azzal a technikával, amit szeretsz és rendszeresen használsz. Vagy használd a Théta Healing eszközeit és manifesztálj!

Ha ezeket nem ismered, végezd ezt az egyszerű teremtő gyakorlatot:
1. Írd le a vágyaidat lista szerűen jelen időben (Nekem van ez…, én itt élek… stb.)
2. Mondj el egy imát, vagy meditációban emelkedj fel szellemi lényegedhez.
3. Jelentsd ki (vagy kérd), hogy a listádon szereplő dolgok megvalósulnak a legjobb, legmegfelelőbb módon.
4. Képzeld el, vizualizáld, ahogy megvalósulnak.
5. Fejezd be a meditációt, térj vissza az életedhez és legyél éber a változásokra, amiket elindítottál.


– Mikor élted át a valódi örömöt, boldogságot, elégedettséget, amikor úgy érezted, hogy a helyeden vagy? Hol történt ez, kivel voltál, mit csináltál?

Éld át elevenen az élményt újra, majd koncentrálj az érzésre, és igyekezz minél hosszabb ideig fenntartani ezt az érzést. Nap közben és bármikor, amikor eszedbe jut, 1-2 percig tartsd fenn intenzíven ezt az érzést.

Végezetül arra biztatlak, hogy ezt a bejegyzést mentsd el magadnak, vagy nyomtasd ki, és a következő hónapokban legyen szem előtt, hogy emlékeztessen arra, hogy időnként megállj és az álmaidra koncentrálj, és a megfelelő érzelmi állapotba hozd magad. Mindez szükséges a teremtéshez és ahhoz, hogy tudatosan hozzájárulj azokhoz a változásokhoz, amelyek most meghozhatják a valódi áttörést az életedben.

HA ÚGY ÉRZED, HOGY SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED: info@nincskanal.hu

IDŐPONT FOGLALÁS

.


.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal!

Házimunka thétával

Házimunka thétával

A minap a „láncainkról” osztottam meg egy Facebook bejegyzést, arról, hogy érdemes leltárt készíteni azokról a dolgokról, amiket nem szeretünk, majd módszeresen dolgozni velük.
.
Ehhez érkezett egy kitűnő kérdés, hogy lenne-e tippem a házimunkára?
.
A legtöbb nő számára a házimunka egy olyan kellemetlenség, amivel kénytelen együtt élni. Sokan meg sem próbálnak tenni ez ellen, annyira beléjük ivódott, hogy ezt „muszáj” csinálni. Legtöbben legfeljebb addig jutnak el ezzel a kérdéssel, hogy igyekeznek bevonni a párjukat is, hogy csökkenjenek a terhek.
Ez sokszor csak újabb feszültségforrás lesz.
.
Hogy mi a férfi szerepe a házimunkában, ez egy külön téma lehetne, itt erről csak annyit mondanék, hogy egy jól működő kapcsolatban a terhek közösek, és erről külön beszélni sem kell. Ez persze sokszor nem „magától” működik, hanem kitartó, következetes és azt mondanám szeretetteljes egyeztetések, megbeszélések eredménye.
.
Az, hogy a nők évszázadokon keresztül kiszolgálták a férfiakat, az a férfiak számára is egy olyan „magától értetődő” helyzetet eredményezett, amivel kapcsolatban komoly szemléletváltásra van szükségük, mielőtt képesek lennének megérteni, hogy mi a problémánk. Ehhez türelem és szeretet kell a nő részéről, ugyanakkor határozottság, kitartás és következetesség.
.
(A Théta Healinggel ezt a folyamatot is meg tudjuk támogatni.)
.
Ez után a kis kitérő után nézzük, mi mindent tehetünk, ha nem szeretjük a házimunkát, de a rendet, tisztaságot és finom ételeket annál inkább.
.

Mivel kezdjünk?

.
Természetesen minden helyzet egyedi, ezért mindenek előtt érdemes megnézni, hogy milyen érzéseket ébreszt bennünk a házimunka gondolata, majd negatív érzések esetén kiásni a probléma gyökerét (ami teljesen váratlan és teljesen egyedi lehet mindenkinél).
.
Ásás után tisztul csak annyira a kép, hogy képesek legyünk meghatározni, hogy mit szeretnénk, azaz mi lenne a jó megoldás számunkra.
Például:
a) Örömmel végezni a házimunkát, ügyesen, gyorsan, szórakoztatóan, együtt a szeretteinkkel, vagy
b) Egyáltalán nem végezni házimunkát.
.
(A Théta Healingben nem ítélkezünk, a minél nagyobb belső szabadságra törekszünk, ezért a b) verzió is lehet egy kitűzött cél.)
.

Nézzük a lehetőségeinket az a) verzió esetében:

.
Ásással, elengedésekkel és letöltésekkel a negatív érzéseinket akár az ellenkezőjükre is fordíthatjuk.
Erre talán én magam vagyok a legjobb példa, hiszen 43 éves koromig egyáltalán nem főztem és kerültem minden konyhai munkát. A Théta Healing hatására azonban megszerettem a főzést. Nem lettem konyhatündér, nem főzök minden nap, de elmúlt az ellenszenvem és a sütés-főzést most kellemes, kreatív időtöltésnek látom.
.
A letöltések és elengedések segíthetnek abban, hogy a házimunkát játékosan és gyorsan elvégezzük. Ha ügyesek vagyunk, akár mókás családi programot is csinálhatunk belőle. Ezt tapasztalatból mondom, mert bármilyen hihetetlen, ez megvalósítható.
.

Ha kétsgeid vannak, akkor most, ennél a pontnál érdemes összeírni, hogy milyen gondolatok merülnek fel benned, majd megvizsgálni, hogyan szolgálnak ezek téged. Ki mondta és miért hitted el, hogy a házimunka csak nyűg lehet? Ki mondta, hogy nem lehet szórakoztató?  Mire tanít téged az, ha szenvedsz a házimunkától? Milyen erényt fejlesztesz általa?
.
Ha ezeket kidolgozod, megnyílik az út ahhoz, hogy szórakoztató legyen a házimunka.
.

De mi a helyzet a b) verzió esetében, amikor egyáltalán nem szeretnénk házi munkát végezni?

.
Nagyon sok nő számára ez szinte „eretnekség”. Sosem felejtem el, ahogy az anyósom nézett rám 20 évvel ezelőtt, amikor elmondtam neki, hogy én nem főzök, és hogy a fia velem együtt végzi a házimunkát. Nem „segít”, hiszen sosem fogadtam el, hogy ez az én feladatom, amiben „segíthet” valaki, hanem ragaszkodtam hozzá, hogy ez közös feladat.
.
Elsőként tehát erre érdemes ránézni, hogy mit érzel, mit gondolsz az olyan nőkkel kapcsolatban, akik nem akarnak házimunkát végezni.
Minden ítélkezés vagy negatív gondolat, ami most felbukkan benned, akadályozza azt, hogy megszabadulj a házimunkától, hiszen te magad sem vagy képes elfogadni azokat, akik nem akarnak házimunkát végezni. Ha tehát negatív érzéseid vannak ezzel kapcsolatban, akkor nem fogod tudni megengedni magadnak a felszabadulást ez alól.
Ez esetben nézz rá, honnan erednek ezek az érzések, mire tanítanak, majd oldd fel őket.
.
Érdemes ránézni a családi mintákra, elvárásokra, aztán a történelmi, genetikai örökségre (családi tapasztalatok a múltban, kommunizmus, vagy előtte az arisztokrácia illetve a köznép ellentéte stb).
.

Még két dologra szeretném felhívni a figyelmet a témával kapcsolatban.

.
Az első, hogy legyen szó házmunkáról, vagy bármi másról, akkor vagyunk rendben a dologgal kapcsolatban, ha nagyjából semlegesek az érzéseink. Vagyis, ha csinálni kell, csinálom, ha más csinálja helyettem, az is rendben van.
Amíg erős érzelmeink, indulataink vannak bármilyen témával kapcsolatban, addig nem vagyunk képesek szabadon választani. Addig feltétlenül érdemes dolgozni az érzéseinken.
.
A másik a hasznosság kérdése. Általánosságban is igaz, hogy akkor vagyunk a leghasznosabbak a világ számára, amikor azzal foglalkozunk, amihez a legjobban értünk. Csodálatos módon a legboldogabbak is akkor vagyunk.
.
De a házimunkára lefordítva ezt a tételt – különösen, ha vállalkozó vagy -,   érdemes akár konkrétan is utánaszámolni, hogy mennyit keresel a munkáddal egy óra alatt. Ha megkeresel például 5000 Ft-ot (ez jóval több is lehet), akkor megéri a házimunkát kiadni valaki másnak 1500-3000 Ft-ért.
Sőt, nemhogy megéri, de kifejezetten az erőforrások pazarlása, ha te magad végzed azt a munkát, amit bárki más el tud végezni, miközben senki sem végzi azt, amit csak te tudsz.
.
Igyekeztem minden lehetséges verzióra kitérni ebben a bejegyzésben, így nagyon valószínű, hogy a leírtaknak csak egy része vonatkozik rád. Ha így van, olvasd újra azt a részt, és abból kiindulva dolgozz magadon, hogy elsimuljanak az életedben a házimunkával kapcsolatos problémák.
.

Néhány letöltés ehhez
(menj fel a 7-es síkra és tanusítsd, ahogy ezek megérkeznek hozzád):

.
Tudom milyen érzés, lehetséges és biztonságos:
– könnyedén és örömmel végezni a házimunkát.
– szórakozva, játékosan, a szeretteimmel együtt végezni a házimunkát.
– hogy számíthatok a szeretteimre, és ők is számíthatnak rám.
– hogy a szeretteimmel egyenrangúan, egyetértésben, harmóniában és szeretetben működünk együtt.
– hogy a házimunka egy szórakoztató családi program, amiben jól érezzük magunkat.
– hogy megtalálom a megfelelő személyt, akire rábízhatom a házimunkát, ha ezt választom, és
– tudom, hogyan lehet ez nyertes-nyertes helyzet mindkét fél számára.
– Tudom, hogyan engedjem meg magamnak, hogy örömmel és játékosan végezzem a házimunkát.
– Tudom, hogyan kommunikáljam szeretetteljesen az igényeimet a szeretteim felé.
– Tudom, hogyan engedjem meg magamnak a pihenést.
– Tudom, hogyan engedjem meg magamnak, hogy másra bízzam a házimunkát, ha ezt választom.
– Tudom, hogyan engedjem meg másoknak, hogy tekintettel legyenek rám.
– Tudom, hogyan engedjem meg másoknak, hogy támogassanak és mellettem legyenek, amikor ezt szeretném.
.

.

Köszönöm a figyelmedet!

.
Ha szeretnél értesülni a legújabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevélre!

.

HA ÚGY ÉRZED, HOGY SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED: info@nincskanal.hu

IDŐPONT FOGLALÁS

.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal!